Az utóbbi években Egyiptom a légierőjének komoly fejlesztésbe kezdett. 2013-ban 20 db
F-16C Block 52 gépet vásároltak, a veszteségeik pótlására. Az új gépek lényegesen korszerűbbek, mint az üzemben álló korábbi változatok. 2015-ben aztán újabb 8 gép csatlakozott a flottához. Így már 200+ F-16-os üzemel az egyiptomi légierőben. A flotta működőképes részét korábban Block 40/42-re upgradelték. 2016-ban megérkezett az első három Rafale a 24-ből. A francia vonal sem ismeretlen a Egyiptomban. A Mirage III-as változatok után a Mirage 2000-est is üzemeltették. Ezek után nem kell csodálkozni, hogy az oroszoktól is berendelték az aktuális 4+ generációs MiG-29M gépet. A hajófedélzeti üzemeltetésre tervezett gépből India már vásárolt és repülőgéphordozón üzemelteti. Egyiptom egyenlőre a sivatagból :). A legújabb szerzemény pedig a 15 db Ka-52-es helikopter, ami hosszas fejlesztés után (a 80-as évek közepén kezdték), jutott el a rendszerbe állításig és 2017-ben az első export példányok eladásáig.
|
Érdekes kamuflázst viselnek az új egyiptomi F-16-ok,
hasonlóan a korábbi szériákhoz és a Mirage 2000-es gépekhez.
Az alap szürkére, egy éppen hogy csak látható
sötétebb szürke került, a standard F-16-os mintának megfelelően.
A képet felnagyítva a kabin mögött keressétek a két szürke
határvonalát. Fotó: Phil Plank via xairforces.net |
|
A kétüléses változat megnövelt gerinccel, ami feltehetően
nem üres . Azt csak az illetékesek és a Moszad tudja :),
milyen elektronikát rejt a doboz.
Fotó: Carl Richards via f-16.net |
|
A Mirage-2000-esekkel ellentétben a Rafale gépek egy színű
szürkék. Fotó: Alexandre Dubath |
|
Ezen a képen jól megfigyelhető a Mirage 2000-es
kamuflázsának 3 szürkéje. |
|
A kamuflázs színei érdekesek a sivatagi országhoz képest.
Fotó: Alexei Karpulev |
|
A 29-es színei és mintái az algériai Su-30-asra és ... |
|
MiG-29SMT-re emlékeztetnek. |
|
Nem előzmény nélküli az egyiptomi légierőben a szürke
kamuflázs, lásd a sorban második MiG-19-es gépen levő
kétféle szürkét. Fotó: US Airforce |
|
Biztos, ami biztos, egyes gépek, sárga-barna festést kaptak.
Fotó: Alexander Mishin |
|
A sivatagi stílusú kamuflázs picit furcsa egy helikopteren,
ami a Nílusi Krokodil nevet kapta :). |