2021. március 14., vasárnap

Kazah Albatrosz

Kazah Albatrosz érdekes kamuflázzsal. Az ausztrálok a Hawk-on alkalmaznak hasonló színkombinációt a láthatóság javítása érdekében. Gyakorló gépeknél nem hátrány, ha látják egymást.

2017. október 1., vasárnap

Egyiptomi légierő

Az utóbbi években Egyiptom a légierőjének komoly fejlesztésbe kezdett. 2013-ban 20 db F-16C Block 52 gépet vásároltak, a veszteségeik pótlására. Az új gépek lényegesen korszerűbbek, mint az üzemben álló korábbi változatok. 2015-ben aztán újabb 8 gép csatlakozott a flottához. Így már 200+ F-16-os üzemel az egyiptomi légierőben. A flotta működőképes részét korábban Block 40/42-re upgradelték. 2016-ban megérkezett az első három Rafale a 24-ből. A francia vonal sem ismeretlen a Egyiptomban. A Mirage III-as változatok után a Mirage 2000-est is üzemeltették. Ezek után nem kell csodálkozni, hogy az oroszoktól is berendelték az aktuális 4+ generációs MiG-29M gépet. A hajófedélzeti üzemeltetésre tervezett gépből India már vásárolt és repülőgéphordozón üzemelteti. Egyiptom egyenlőre a sivatagból :). A legújabb szerzemény pedig a 15 db Ka-52-es helikopter, ami hosszas fejlesztés után (a 80-as évek közepén kezdték), jutott el a rendszerbe állításig és 2017-ben az első export példányok eladásáig.

Érdekes kamuflázst viselnek az új egyiptomi F-16-ok,
hasonlóan a korábbi szériákhoz és a Mirage 2000-es gépekhez.
Az alap szürkére, egy éppen hogy csak látható
sötétebb szürke került, a standard F-16-os mintának megfelelően.
A képet felnagyítva a kabin mögött keressétek a két szürke
határvonalát. Fotó: Phil Plank via xairforces.net

A kétüléses változat megnövelt gerinccel, ami feltehetően
nem üres . Azt csak az illetékesek és a Moszad tudja :),
milyen elektronikát rejt a doboz.
Fotó: Carl Richards via f-16.net

A Mirage-2000-esekkel ellentétben a Rafale gépek egy színű
szürkék. Fotó: Alexandre Dubath

Ezen a képen jól megfigyelhető a Mirage 2000-es
kamuflázsának 3 szürkéje.

A kamuflázs színei érdekesek a sivatagi országhoz képest.
Fotó: Alexei Karpulev

A 29-es színei és mintái az algériai Su-30-asra és ...

MiG-29SMT-re emlékeztetnek.

Nem előzmény nélküli az egyiptomi légierőben a szürke
kamuflázs, lásd a sorban második MiG-19-es gépen levő
kétféle szürkét. Fotó: US Airforce

Biztos, ami biztos, egyes gépek, sárga-barna festést kaptak.
Fotó: Alexander Mishin

A sivatagi stílusú kamuflázs picit furcsa egy helikopteren,
ami a Nílusi Krokodil nevet kapta :).

2016. december 7., szerda

Izland felett

Hány F-4-es van a képen?

F-4E kísér egy AWACS-et, talán Ízland felett.

A képen jól látszik, hogy miért az Air Defence Grey festést és nem az Európa más országaiban telepített F-4-esek SEA kamóját festették az izlandi 57th FIS gépeire.


2016. november 9., szerda

Iraki T-50-es

Az Iraki Légierő gyakorló gépe, hasonló festést kapott,
mint az F-16-os gépeik.

Iraki F-16-os.




2016. augusztus 15., hétfő

2016. július 5., kedd

Tovább világosodnak a lengyel gépek

Pár hete újdonság volt, hogy a korábban zöld-barna színekkel festett Szu-22-esek a felújítás után az F-16-son levő színekkel kerültek ki a festőműhelyből. Úgy látszik, hogy a MiG-29-es gépek is világosabb színekkel lesznek lefestve. Lehet az is, hogy feladat körtől függően, sötétebb illetve világosabb szürkéket fognak a továbbiakban használni a lengyel légierő gépeinek álcázására. Akárhogy is lesz, be fogok számolni róla!

MiG-29-es az eddigi színekkel. A gépek között nincs két
egyforma mintával festett gép. Fotó: fotosik.pl nobie1973

Szu-22-es az új színekkel. Fotó: fotosik.pl nobie1973

MiG-29UB ünnepi festéssel, világosabb színekkel.
Fotó: fotosik.pl nobie1973

MiG-29-es az új világosabb festéssel.
Fotó: fotosik.pl nobie1973

2016. május 18., szerda

VFC-111 F-5N új kamuflázzsal


F-5N az orosz 055-ös számú T-50-es mintájával.
Fotó: José M. Ramos-Navarrete

A színek és a minta hasonló, de a képességek messze
nem azonosak. Egy F-35-ösön hitelesebb lenne :).
Fotó: José M. Ramos-Navarrete


A minta.
Fotó: Ivan Smitt

Hasonló mintájú gép.
A 2011-es 100 éves a tengerészeti repülés ünnepére
számos gépet festettek át második világháborús
kamóval, köztük ezt a VFC-111-es haditengerészeti agresszor
gépet is. Fotó:Hector Vazquez‎

2016. április 24., vasárnap

Perui KT-1P



A perui légierő új KT-1P koreai gyártású gyakorló gépei, korábban a gyakorló gépekre jellemző fehér piros festést kaptak. Az új gépek azonban egy egészen egyedi színösszeállatással és mintával kerültek ki a gyárból. Állítólag ezek a gépek a drogcsempészek kisgépei elleni bevetésre készülnek, ez a magyarázat a kamuflázsra.

2016. április 16., szombat

Román F-16-os

A román F-16-osok mintája a MiG-21-es mintájához hasonló.

Már elmúlt az az idő amikor minden F-16-os a gyári
sztenderd mintát viselte.

Románia a Portugál Légierő 12 F-16 MLU Block 15-es gépeiből vett 12-őt. A vásárolt fegyverzet hasonló nagyságrendű, mint amit a Gripenjeinkhez rendeltünk.



Fegyverzet Gripen F-16A MLU 15
AIM-120C 40 db 30 db
AIM-9L ? 60 db
AGM-65 (G/H) 40 db 18 db
GBU-12 okos bomba - 12 db
Mk 82/83 buta bombák ? -




2016. február 2., kedd

Szuhoj T-50

Az 55-ös gépen 2014 júniusában tűz ütött ki. A sérülést kijavították, 2015-ben a gép már újra repült. A nagyon egyedi mintát, ami eltér a többi prototípuson használt cikk-cakk mintától, kissé módosították az újrafestett gépen. Az új minta már éles kontúrral készült.

A kiégett gép.

Ezen még az eredeti mintával látható.
Jól látható az elmosott átmenet.
Fotó: russianplanes.net Evgeny Volkov

 Az új minta kontúrja éles.Fotó: russianplanes.net Ivan Smitt

A 054-es gép kissé sötétebb középső szürkét kapott.
Az 51-es gép faroknyúlványa eltér a többitől (jobbra fent).
Fotó: russianplanes.net Nikolay Krasnov



2015. szeptember 17., csütörtök

Líbiai MiG-23-as új kamóval

Fotó: MAHMUD TURKIA/AFP/Getty Image

Nem telik el hét, hogy ne szürkülne be egy újabb harci gép. A 23-as teflon szürkében kezdte és úgy látszik szürkében is fogja befejezni a pályafutását.

2015. szeptember 15., kedd

Lengyel Szuhojok is beszürkülnek

A 2000-es évek a beszürkülésről szólnak. Sorra olyan gépek kapnak divatos szürke festést, amik korábban soha. Most a lengyel Szu-22M4-es gépek kerültek sorra.

Lengyel Szu-22M4 festés alatt.

Mi készül ott a háttérben!?

A gépek egy része az F-16 színeivel lett lefestve.

http://defence-blog.com/news/poland-launches-su-22-fighter-bomber-fighter-upgrades.html

Ez a gép pedig a MiG-29-esekre hasonlít.

További képek:


http://modelforum.cz/download/file.php?id=1142301
http://galeria.aviateam.pl/photos/2015-11-24/25365.jpg
http://galeria.aviateam.pl/photo/25346
http://galeria.aviateam.pl/photo/24991
http://galeria.aviateam.pl/photo/24863
http://galeria.aviateam.pl/photo/24862




2015. augusztus 5., szerda

MiG-29K alul tarka

Fotó: aircraftslides.com
Teljes alulnézet itt.


Korábban bemutattam egy haditengerészeti Szu-27-est hasonló alsóval. Úgy látszik ez már egy trend.

Ebben a bejegyzésben még nem vettem észre a szokatlan alsó részt. Most, hogy már tudom, mit kell nézni, nyilvánvaló, hogy a bemutatott gép is háromszínű légifölény kékkel van alul lefestve.




2015. június 21., vasárnap

Bangladesi Jak-130

Fotó:russianplanes.net Alekszej Korsunov

Fotó:russianplanes.net Alekszej Korsunov

Fotó:russianplanes.net Andrej Zakarenkó

2015. június 11., csütörtök

Repül az ukrán An-178-as

An-178-as szürkében. Ha nem lenne szárnya, delfinnek nézném.

Szemből.

A gép elsőre a Bae 146-asára emlékeztetett, de  korszerűbb aerodinamikai megoldásokkal. Szintén hasonlít a brazil KC-390-esre. Az Embraer gépe 2015 februárjában repült először. Nyilván nem véletlen a többi szállítógéppel való hasonlóság. A T vezérsík megoldás. A gép teljes szélességében és magasságban pakolható a leereszthető hátsó rámpa. A törzs szárny átmenet megoldások is hasonlóak. A törzs fölé emelt szárny és szárnyrögzítés, a maximális belső tér miatt fontos. A nagyméretű előrelógatott hajtómű gondolák már szinte sztenderd megoldásnak számítanak. A szárny végén levő wingletek a katonai gépeken is alapfelszereltség része, amióta a spórolás fontos szempont lett.

A tömzsi vetélytárs, a KC-390-es. A brazil légierő összes gépe,
a Mirage 2000-esek kivételével zöld-szürke álcázófestést kapott.
A brazilok nem használnak wingleteket!

A BAe 146-100-as. Persze ma már szürkében repülnek
tankolócső nélkül.



Kis színes Belarusz Jak-130-as

Az első négy Jak-130-as megérkezett Belarussziába. A sok szürke gép között üdítő kivitelként, harsány zöld színekkel festették le a őket.

http://eng.belta.by

Levegő-föld és önvédelmi rakéta fegyvereket is hordozhat.


2015. április 5., vasárnap

Kivilágosodnak a Malaj F/A-18-ok

Határozottan világosabb lett az F/A-18-as.
Forrás: http://www.jetwashaviationphotos.com/pages/lima2013.aspx

A maláj F/A-18-as gépek az elektronikai upgrade mellett egy világosabb festést is kapnak. A korábbi szokatlanul sötét FS 36118 Gunship Grey-t talán FS 36173 szürke váltotta fel, ami az USAF szállító gépein (C-130, C-141, C-17 stb.) a standard festés. A háttérben álló Hawk-on talán még a gyári szín van, ami BS Medium Sea Grey, más források szerint Dark Sea Grey.

Az új festés közelebb van a Szu-30-as, MiG-29-es és a
Hawk színeihez.


Digitális kamuflázs maláj S-61A-4 Nuri helikopteren

S-61A-4 Nuri

Érdekes és szokatlan digitális sivatagi kamuflázst kapott a maláj légierő két S-61 helikoptere.

Fotó: Friends of BN - Barisan Nasional