2011. június 30., csütörtök

Promo Kamó I.

A harci repülőgépgyártók ugyanúgy a piacról élnek, mint a zokni gyártók, a szörpkészítők és az almatermesztők. Ebből következően ők is el akarják adni a termékeiket. Ehhez pedig nem árt némi reklám, promóció, bemutató. A TV-ben ritkán reklámoznak harci gépeket, de az újságokban éppen úgy ott vannak, mint az aftershave-k. A gépeket a divatbemutatókhoz hasonlító repülőnapokon és vásárokon mutatják be a potenciális vásárlóknak. Azt jól tudjuk, hogy a csomagolás sokat számít az eladásnál, ezért a harci gépek sem lemezszínűen jelennek meg, hanem különböző látványos festést vagy éppen kamuflázst kapnak. Egyre ritkábban fordul elő, hogy sportkocsihoz hasonló fényes, színes festést kapjanak a gépek, annál inkább gyakori a harci festés. A festések sokszor a potenciális piac természeti környezetéhez alkalmazkodik. Ha az arab országok a célcsoport, akkor sivatagi festést kap a gép. Ebben a sorozatban a prototípusokra és az azokon elforduló bemutató festésekre fogok koncentrálni.

UK

Harrier
A fehér nagy méretű szám, egy bemutató alkalmával került fel a gépre.

A Harrier elkészítésekor valószínűleg még komolyan gondolták, hogy az arab piacon is értékesíteni lehet a gépet. Mi mással lehet magyarázni ezt a festést?

Hawk
A Hawkhoz is nagy reményeket fűztek, amit részben sikerült elérni.

1979 közepe, véget ért a vietnámi háború,
az oroszok még nem vonultak be Afganisztánba.

Az első Hawk, ezzel a szinte békegalamb festéssel próbált vevőket találni. A színekkel az US Navy repülőin akkoriban szabványos festést utánoztak (BS 381C:627 Light Aircraft Grey / Gloss White), ugyanis a gép indult a haditengerészet tenderén, amit később meg is nyert. Ebből lett a módosított Hawk a T-45, amin viszont soha nem volt 16440/fehér.

Hawk 100
A Hawk 100-ason az aktuális célcsoporttól függően  cserélték a festést a promóciós útjaira.

Az első prototípus.

Ezen a gépen az érdekesség a lovis jelzések. A gépet gyakorló gépnek is szánták, ehhez jól passzolt ez az ártatlanságot sugárzó festés. A festés valódi oka, a fegyverkísérletek, amit ezzel a géppel folytattak le.

Az ártatlanság cicakarmokkal.
Sivatagi festés légvédelmi feladattal.
Ugyan az a gép bombákkal.

A sivatagi festés bejött. Az ománi Hawk 100-sok ehhez nagyon hasonló kamóval kerültek leszállításra. Abu-Dhabiban világosabb színekkel és ennek a mintának a negatívjával repülnek a Hawk 100-as gépek.


Fotó: Andrew Bates 2001

Amikor képbe került Korea és Indonézia, a Hawk 100-son is megjelent a zöld-barna kamó. Mindkét ország nagyon hasonló színekkel és mintával rendszeresítette a gépet. A gépen BS381C:641 Dark Green, 361 Light Stone és 278 Light Olive Green volt (OTP 3 szerint). Az Italeri kiadta ezt a gépet 1/72-ben. A weblapomon olvashattok erről a makettről többet. Az eredeti BS színek akkor nem voltak ismertek előttem, ezért vannak FS-ben megadva.

Hawk 200
Ha van zsebcirkáló, akkor lehet zsebvadász, vagy zsebcsapásmérő is. A Hawk 200-as mindkét szerepre pályázott.

Ronda szürke festés (DSG és MSG).
Később ez a gép fekete színnel is repült. ZG200
Nato Green, Lichen Green festéssel a ZH200 1988-ban.
Ebben az időben került fel ez a színkombináció a
Németországban állomásozó Harrierekre.

Légifölény festéssel a ZJ201. (LAG és L. Admiralty Gr.)
A ZH200 sivatagi álcázófestéssel. (Dark Earth és L. Stone)
ZJ201 a nyerő színnel full MSG.

Hiába volt a nagy felhajtás, a gép csak pár országba került eladásra. Omán Light Aircaft Grey festéssel használja (OTP 3 szerint), Indonézia kezdetben a SEA kamót részesítette előnybe, de éppen mostanában festi át a gépeket az F-5-ösön használt agresszor kékre. A maláj gépek  Med. Sea Grey-el (OTP 3 szerint) lettek festve.

Forrás: On Target Profile 3 BAe Hawk in worldwide service
Ebben a könyvben több olyan állítás van, ami nem felel meg a valóságnak, ezért óvatosan kell kezelni. A Model Allience a matrica lapjain is keveri a standard Hawk színeket. A gépek Medium Sea Grey felsővel és Barley Grey alsóval repültek. Ugyan volt pár kísérleti példány ami Dark Sea Grey alul Medium Sea Grey illetve Med. Sea Grey alul Light Aircraft Grey színekkel repült, de a standard mintának az MSG/BG színeket választották. A kísérlet éppen a megfelelő árnyalatok kiválasztásáról szólt.

2011. június 29., szerda

Vulkán Szibériában?

Persze nem Szibériában, hanem valószínűleg Norvégiában egy gyakorlaton.Ezt látták volna a MiG-ek is amikor a Vulkánra vadásznak Murmanszk közelében, amint éppen délre fordul Moszkva felé a kötelék.

2011. június 20., hétfő

Földháttér

Ezen a fotón jól látszik a különbség a légifölény (airsuperiority)  kamó és a német Phantomon a 70-es években és 80-as évek elején használt NATO kamuflázs közti különbség. A két F-15-ös szinte világít a földháttérben, míg az F-4-es szürke, zöld festése viszonylag jól álcázza a gépet. Ami feltűnő a Phantomon, az a hatalmas felségjel, a csillogó fémrész a vízszintes stabilizátoron, valamint a kabinban ülő két pilóta a narancs ruhájában és a fehér sisakban. Ami nagyon jó ha a tengerből kell őket kihalászni, de rettenetesen feltűnő a gépben ülve! Nem véletlen, hogy később elterjedtek a szürke és olajzöld sisakok.

2011. június 17., péntek

Andover fehér sipkával

Sokszor kompromisszumot kell kötni az álcázás és valamilyen más szükséglet között. A Hawker Siddeley Andover gépe sivatagi festést kapott a gyárban, mivel a gépeket a Közel-keleti térségbe szánták, ahol a hatvanas években a britek még katonailag is aktívak voltak (lásd szuezi térség). A gépeket a második világháborúban is használt Dark Earth / Mid. Stone illetve alul fekete színekkel festették le. Eddig nincs semmi különös a festésben, azonban a gép pilótafülke feletti részét fehérre festették, hogy segítsék a kabin klimatizálását a forró, napsütötte területen.

A gép térdelő állásban, a rakódás megkönnyítéséhez

Jól látszik, mennyire rossz álcázó szín a fekete has a nappali égbolton

A gyár udvarán 1966 körül


A fotók az UK Airshow Review fórumból származnak. További fotók az Airliners-en.



2011. június 13., hétfő

Különleges festésű japán F-104-esek

Nem hiszem, hogy van még egy olyan ország a Földön, ahol annyi különleges festésű gépet készítettek volna mint Japánban. Talán csak az amerikai agresszorok és az oroszok közelíthetik meg őket változatosságban. Ha az ünnepi festéseket is számoljuk, egyértelmű a japán fölény. A következőkben bemutatom a japán F-104-eseken használt változatos harci mintákat, amiket a különböző gyakorlatok alkalmával festettek fel a gépekre. Természetesen a teljesség igénye nélkül. Ennyi változat van a gyűjteményemben, de a valóságban biztosan több létezett!