A C2-es változaton jelent meg az új farkasfogas szárny és a nagyobb kacsaszárny. A C7-esben a J79-es nagyobb tolóerejű változata, a két új felfüggesztő a beömlők alatt és a teljesen megújult elektronika volt az újdonság.
1985-ben az izraeli kormány felújított Kfireket ajánlott az amerikai kormánynak, díjmentesen, csak az üzemeltetésért és a karbantartásért kellett volna fizetni. A kormány elfogadta az ajánlatot.
VF-43
A keleti part agresszor százada a nyolcvanas évek közepén A-4-essekel volt felszerelve, kisebb számban F-5E, T-2C és T-38-as gépek szolgáltak a századnál. A nyolcvanas évek második felében a szovjet és francia negyedik generációs vadászok megjelenésével a korábbi gépek már nem jelentettek megfelelő gyakorlási lehetőséget a flotta F-14-es és lassan szaporodó F-18-asai számára. A NAVY az F-16-os haditengerészeti változatának megrendelésével válaszolt a problémára. A gépek megérkezéséig kapóra jött az izraeli ajánlat. A gép repülési jellemzői tökéletesen megfeleltek a MiG-21-es és 23-as gépek szimulálására.
A pilóták átképzésre Izraelbe utaztak, ahol rendelkezésre állt a Kfir kétüléses oktató változata.
Az első Kfir 1985 márciusában érkezett meg. A gépek F-21A jelzést kaptak. A NAVY rendszerében minden gép kap egy épen aktuális nyolcjegyű azonosítót. A Kfirek eredetileg 3 számjegyből álló gyári számmal voltak ellátva ezt a NAVY számítógépes rendszerének rugalmatlansága miatt három darab kilencessel kellett kiegészíteni. Így minden gépre 999-el kezdődően kerültek fel az eredeti gyári számok.
Mind a 12 gép egyforma, a VF-43-asnál szabványnak számító három szürke színnel volt festve. A 35237/36307/36251-es színek azonosak a korai USAF agresszor Ghost minta színeivel. Az egyen színek egyáltalán nem tették a VF-43-as század gépeit látványossá, viszont meglepően hatásosak voltak, főleg az óceán parton gyakori párás időben. A színek tekintetében elég konzervatív volt a század, de jó pár egyedi változat jelent meg az alkalmazás során a jelzésekben és a mintákban egyaránt.
A Kfirek 1988 áprilisáig maradtak szolgálatban. Az F-16-os korszak júniusban kezdődött, először a VF-45-öl kölcsönkapott gépekkel, majd 1989-től saját gépekkel, egészen 1994-ig amikor a század megszűnt és az F-16N-ek is selejtezésre kerültek.
00 999709
Fotó: USNAVY |
Ezen a képen jól megfigyelhető az F-21-es majd minden jellegzetessége. Az egyenes, farkasfog nélküli szárnybelépő, a kisméretű kacsaszárny, az áramlásrontó lemez az orron. A kékes szín a 35237, a szürke a 36251 és a világos drapp a 36307. A szerviz feliratok pirosak, a szimbólumok azonosak a Mirage gépeken levőkkel. Ilyen pl. a piros stilizált kabintető rajz, ami a robbanótöltettel ellátott kabintető jelzi, a vésznyitó piros sárga festése a kabin mögött, a beszívásra figyelmeztető piros keret. A Navy jelzései feketék. A VF-43-as páncélkesztyűs keze a MiG-el a markában egészen kis méretben lett felfestve a függőleges vezérsíkra. A gépen a törzs középső pilonján egy póttartály, jobb külső szárny alatt az ACMI érzékelő van függesztve.
02 999732
Jól látszik a szárny felső festése. A minta wraparound. Fotó: NAVY |
03 999703
Az eredeti festés. |
Átfestett gép. |
Ezen a képen egy átfestett gép látható. A 36307 és 36251 színeket felcserélték a mintában. A 36251-es sötétebbnek tűnik, talán valami mixelt változat. A szokásos ACMI pod helyett, gyakorló Sidewinder van a gépre függesztve. A fotó különlegességét fokozza a fékernyő. További érdekesség, a KFIR felirat az orron, ami hol fenn volt a gépeken hol éppen átfestették.
04 999786
Sajnos csak egy újságkivágásom van erről a gépről. Ezen a gépen sem az eredeti festés van. Itt a törzs hátsó részén variáltak a mintával a szabványoshoz képest. További érdekesség a három póttartály. Ez és a háttrében álló kanadai helikopter azt sejteti, hogy a gép a Navy agresszorainál szokásos turnén vesz részt, most éppen Kanadában, talán egy Maple Flag gyakorlaton.
05 999735
A SUCTION feliratok a beszívásra a HOT AIR feliratok a forró levegő kiáramlására figyelmeztetnek. Fotó: aircraftslides.com |
A 05-ös is át lett festve. Fotó: aircraftslides.com |
Az átfestéskor alkalmazott eltérő árnyalatok az A-4 és T-2C gépeken is megjelentek.
06 999726
Már ezen a gépen sem az eredeti minta van. |
07 999747
A sós levegő és az intenzív használat gyorsan koptatta a festést. Fotó: aircraftslides.com |
11 999739
A gépek többségén a legszínesebb dolog a századjelvény volt. Fotó: aircraftslides.com |
12 999742
Erről a gépről sajnos nincs közzétételre alkalmas fotóm.
14 999728
Ez már javított festés. Fotó: aircraftslides.com |
15 999710
A gépekről lassan lekerültek a fehér sávok, valamint a hajtómű csomópontját jelző piros csík. Fotó: aircraftslides.com |
28 999791
A frissen érkezett gép. Az izraeli üzemeltetési jelzések még fenn vannak. Jól látszanak a szárnyon a pirossal keretezett ide ne lépj zónák. Fotó: NAVY |
47 999747
A 47-es gép gyári szám alapján azonos a 07-sel. |
Csoportkép
Érdekes, hogy a szárnyak felülnézete nem azonos. Az A-4F azonos színeket és jelzéseket visel, kivéve a lovis NAVY feliratot. Fotó:aircraftslides.com |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése