2012. november 18., vasárnap

MiG-29 sötétszürkében

Olálá, ez volt az első reakcióm, amikor megláttam ezt a képet. Az oroszok komolyan elkötelezték magukat a szürke színek mellett. A helikopter flottájuk már szinte teljes egészében szürke lett, bár itt talán az állomány egy része hagyományos kamuflázzsal lesz ellátva. A frissen felújított Szu-25-ös egy része már sötétszürke felsővel és rémes élénk kék alsóval jönnek ki a gyárból, akárcsak a Szu-34-esek. Szerintem ennek a mintának nem lesz jövője, be fognak szépen szürkülni teljesen. Erre talán itt az első példa ez a MiG-29UB, ami most úgy néz ki, mint egy F-15E, persze az Eagle képességeinek csak töredékével rendelkezve.

Fotó:Vjacseszláv Babajevszkij RussianPlanes.net

2012. október 22., hétfő

Aggresszor Kfirek 1. rész

A Kfir a Mirage V-ös illetve annak Izraelben gyártott másolatának a Neshernek a leszármazottja. Az alapváltozat külsőleg is eltért a Neshertől. A legszembetűnőbb változás a pótlevegő-beömlő megjelenése a függőleges vezérsík tövében, amire az utánégető hűtése miatt volt szükség. Az újonnan alkalmazott amerikai General Electric J79-es hajtómű nagyobb levegőigénye miatt, a levegőbemlők nyílását és a teljes szívócsatornát meg kellett növelni. Emiatt a törzsátmérő is nagyobb, a gép hossza azonban rövidebb lett. Ebből a kezdeti változatból mindössze 27 db készült. A C1-es változaton a gép fel és leszállási jellemzőink javítására egy kisméretű kacsaszárnyát szereltek a levegőbeömlők fölét, valamint az orron kétoldalt egy-egy áramlásterelő lemezt helyeztek el. Ezek a változtatások a manőverezést is javították.
A C2-es változaton jelent meg az új farkasfogas szárny és a nagyobb kacsaszárny.  A C7-esben a J79-es nagyobb tolóerejű változata, a két új felfüggesztő a beömlők alatt és a teljesen megújult elektronika volt az újdonság.

1985-ben az izraeli kormány felújított Kfireket ajánlott az amerikai kormánynak, díjmentesen, csak az üzemeltetésért és a karbantartásért kellett volna fizetni. A kormány elfogadta az ajánlatot.

VF-43

A keleti part agresszor százada a nyolcvanas évek közepén A-4-essekel volt felszerelve, kisebb számban F-5E, T-2C és T-38-as gépek szolgáltak a századnál. A nyolcvanas évek második felében a szovjet és francia negyedik generációs vadászok megjelenésével a korábbi gépek már nem jelentettek megfelelő gyakorlási lehetőséget a flotta F-14-es és lassan szaporodó F-18-asai számára. A NAVY az F-16-os haditengerészeti változatának megrendelésével válaszolt a problémára. A gépek megérkezéséig kapóra jött az izraeli ajánlat. A gép repülési jellemzői tökéletesen megfeleltek a MiG-21-es és 23-as gépek szimulálására.
A pilóták átképzésre Izraelbe utaztak, ahol rendelkezésre állt a Kfir kétüléses oktató változata.
Az első Kfir 1985 márciusában érkezett meg. A gépek F-21A jelzést kaptak. A NAVY rendszerében minden gép kap egy épen aktuális nyolcjegyű azonosítót. A Kfirek eredetileg 3 számjegyből álló gyári számmal voltak ellátva ezt a NAVY számítógépes rendszerének rugalmatlansága miatt három darab kilencessel kellett kiegészíteni. Így minden gépre 999-el kezdődően kerültek fel az eredeti gyári számok.
Mind a 12 gép egyforma, a VF-43-asnál szabványnak számító három szürke színnel volt festve. A 35237/36307/36251-es színek azonosak a korai USAF agresszor Ghost minta színeivel. Az egyen színek egyáltalán nem tették a VF-43-as század gépeit látványossá, viszont meglepően hatásosak voltak, főleg az óceán parton gyakori párás időben. A színek tekintetében elég konzervatív volt a század, de jó pár egyedi változat jelent meg az alkalmazás során a jelzésekben és a mintákban egyaránt.

A Kfirek 1988 áprilisáig maradtak szolgálatban. Az F-16-os korszak júniusban kezdődött, először a VF-45-öl kölcsönkapott gépekkel, majd 1989-től saját gépekkel, egészen 1994-ig amikor a század megszűnt és az F-16N-ek is selejtezésre kerültek.

00 999709

Fotó: USNAVY

Ezen a képen jól megfigyelhető az F-21-es majd minden jellegzetessége. Az egyenes, farkasfog nélküli szárnybelépő, a kisméretű kacsaszárny, az áramlásrontó lemez az orron. A kékes szín a 35237, a szürke a 36251 és a világos drapp a 36307. A szerviz feliratok pirosak, a szimbólumok azonosak a Mirage gépeken levőkkel. Ilyen pl. a piros stilizált kabintető rajz, ami a robbanótöltettel ellátott kabintető jelzi, a vésznyitó piros sárga festése a kabin mögött, a beszívásra figyelmeztető piros keret. A Navy jelzései feketék. A VF-43-as páncélkesztyűs keze a MiG-el a markában egészen kis méretben lett felfestve a függőleges vezérsíkra. A gépen a törzs középső pilonján egy póttartály, jobb külső szárny alatt az ACMI érzékelő van függesztve.

02 999732

Jól látszik a szárny felső festése. A minta wraparound.
Fotó: NAVY

03 999703

Az eredeti festés.

Átfestett gép.

Ezen a képen egy átfestett gép látható. A 36307 és 36251 színeket felcserélték a mintában. A 36251-es sötétebbnek tűnik, talán valami mixelt változat. A szokásos ACMI pod helyett, gyakorló Sidewinder van a gépre függesztve. A fotó különlegességét fokozza a fékernyő. További érdekesség, a KFIR felirat az orron, ami hol fenn volt a gépeken hol éppen átfestették.

04 999786


Sajnos csak egy újságkivágásom van erről a gépről. Ezen a gépen sem az eredeti festés van. Itt a törzs hátsó részén variáltak a mintával a szabványoshoz képest. További érdekesség a három póttartály. Ez és a háttrében álló kanadai helikopter azt sejteti, hogy a gép a Navy agresszorainál szokásos turnén vesz részt, most éppen Kanadában, talán egy Maple Flag gyakorlaton.

05 999735

Az orron a Kfir felirat. Az elektromos berendezések paneljeit
jelző hullámok. A másik gép alatt az állandó felszereléshez
tartozó 200 literes tartály, amibe a gépből folyamatosan
csöpögő kerozint gyűjtötték.
Fotó: aircraftslides.com

A szárnyból kiemelkedik egy picit a féklap. Jól láthatók a
különböző levegőbeszívó nyílások. A piros vonal a hajtómű
bekötési pontját jelzi. A függőlegesen a dudor az oldalkormány
szögemelőjét rejti.
Fotó: aircraftslides.com

A SUCTION feliratok a beszívásra a HOT AIR feliratok a
forró levegő kiáramlására figyelmeztetnek.
Fotó: aircraftslides.com

A 05-ös is át lett festve.
Fotó: aircraftslides.com

Az átfestéskor alkalmazott eltérő árnyalatok az A-4 és T-2C gépeken is megjelentek.

06 999726

Már ezen a gépen sem az eredeti minta van.

07 999747

A sós levegő és az intenzív használat gyorsan koptatta a festést.
Fotó: aircraftslides.com

11 999739

A gépek többségén a legszínesebb dolog a századjelvény volt.
Fotó: aircraftslides.com

12 999742

Erről a gépről sajnos nincs közzétételre alkalmas fotóm.

14 999728

Ez már javított festés.
Fotó: aircraftslides.com

15 999710

A gépekről lassan lekerültek a fehér sávok, valamint a hajtómű
csomópontját jelző piros csík.
Fotó: aircraftslides.com

28 999791

A frissen érkezett gép. Az izraeli üzemeltetési jelzések
még fenn vannak. Jól látszanak a szárnyon a pirossal keretezett
ide ne lépj zónák. Fotó: NAVY

47 999747

A 47-es gép gyári szám alapján azonos a 07-sel.

Csoportkép

Érdekes, hogy a szárnyak felülnézete nem azonos.
Az A-4F azonos színeket és jelzéseket visel, kivéve a lovis
NAVY feliratot. Fotó:aircraftslides.com
.

2012. október 18., csütörtök

2012. október 16., kedd

Csíkos Szuhoj

Egy korábbi bejegyzésben már szerepelt egy hasonló mintájú Szuhoj. Úgy látszik, nincs egyedül.

Fotó: http://aviaforum.ru

A korábbi bejegyzés.

Orosz gyönyőrűség

Érdekes festés, ami a 80-as évek MiG-jeire emlékeztet.
Foto: aviaforum.ru

2012. szeptember 23., vasárnap

F/A-18 agresszorok 1. rész

Az F/A-18-as 1992-ben a VFA-127-es század színeiben kezdte meg a mai napig tartó agresszor karrierjét. Az F-5-ös gépeket váltotta az F/A-18-as, ami sokkal inkább megfelelt a negyedik generációs gépek elleni harc gyakorlására, mint az öregecske F-5E/F gépek. Az F-5E tökéletes megoldás volt a MiG-21-es és MiG-23-as típusok szimulálására, azonban a kilencvenes évekre egyre jobban elterjedő 4. generációs típusok mint a MiG-29-es, Szu-27-es, Mirage 2000-es és az akkoriban megjelenő eurókacsa gépek (EFA, Gripen, Rafale) elleni harcra már nem volt képes felkészíteni a Navy és a Marines pilótáit. A korábbi DACT (Dissimilar Aircraft Combat Training), azaz a más repülési karakterisztikájú gépek elleni légiharc gyakorlás lehetőség látszólag részben megszűnt, mivel a Navy és a Marines F/A-18-as és a Navy F-14-es gépeivel kerültek szembe a nevadai sivatagban. Azonban a gyakorlatra érkező F/A-18-as pilóták is szinte egy másik géppel találták magukat szemben az agresszor F/A-18-asok ellen repülve, mivel Ők folyamatosan függesztménnyel, minimum póttartályokkal és felszerelt üres pilonokkal repültek, míg az agresszor gépeken ezek nem kerültek felszerelésre. Sőt más feleslegesnek ítélt berendezések is kiszerelésre kerültek, hogy minél könnyebbek legyenek a gépek. Az üres konfigurációval repülő, könnyített gépekkel az agresszor pilóták élethűen tudták és tudják utánozni akár a 29-es, akár a brutális erejű Szu-27-es és a mozgékony Mirage 2000-es gépeket is, igény szerint. A VFA-127-es 1996-os feloszlatásáig nyolc F/A-18-as gép repült a VFA-217-es Desert Bogeys / Cylons század színeiben. A gépek kivétel nélkül kétszínű sivatagi festést kaptak. A minta szinte egyforma volt, kisebb eltérésekkel. Hogy a gép sziluettje is különbözzön az F-18-astól, a szárny belépőre világos szürke festés került, akárcsak a hajtóműnek a függőleges vezérsík utáni részére és függőleges vezérsík tetejére is. A vezérsík tetején megjelent a MiG-ekre és a Szuhojokra jellemző lecsapott él. A további hatásfokozás kedvéért a LERX tetejére a 29-es kopoltyúit is felfestették, míg a 29-es beömlő nyílását oldalról egy fekete vonal szimbolizálta. A korábbi gyakorlatnak megfelelően szovjet típusú nagy piros sárga keretes számok kerültek a gépek orrára. Újdonságként a vezérsíkra már nem csak vörös csillag, hanem az éppen aktuális lator államok felségjelei is felkerültek, úgymint a koreai, iraki, kubai, líbiai felségjelek. A gépek kétszínűek. A sötétebb szín a 30117-es vagy a világosabb gépeken 30219. Az alapszín 30279 (Desert Sand), vagy több gépen az alap 30279 át lett festve 33531-el.

00 161733

Koreai felségjel a svancon.

Az egyetlen kétüléses gép. Az orrkúp teljesen fekete. A függőleges vezérsíkon a gépszám piciben, szovjet szokás szerint megismételve. Jól látszanak a 29-esre maszkírozás elemei, a kopoltyú, a szürkére festett szárny belépőél, az orosz gépek csapott függőlegesét imitáló szürke festés, az F/A-18-as kilógó hajtóművét eltüntetni hivatott szürke festés. A gépeken minimális szervizfelirat volt. A felségjel váltott színű. A póttartályt többnyire csak áttelepüléskor használták. A gép 33117 és 30279 színekkel volt festve.

01 162415

A kabin alatt a pilóta neve pirossal és a beceneve cirill betűket
utánzó betűtípussal.

A 01-es gépen az orrkúp vége világos bézs színű. A festése 33117 és 30279. Az orrkúp fényes, a használtabb állapotban félfényes fekete. Az ülés és a HUD hővédő burkolata hivatott megakadályozni a gép belsejének extrém felforrósodását. A képen nem látszik, de a gépen az iraki zászló van a függőlegesre fetve, aminek az aktualitását az Öböl-háború adta.

02 162416

Jól látszik az iraki zászló.

A festése azonos a 01-es gépével. A törzsön a VHF késantenna szinte mindig fehér. A robosztus futóművön látszik, hogy a gép hajófedélzeti üzemre készült. A katapult akasztója a futószár előtt nem került leszerelésre. A gépek rövid átalakítás után teljes értékű hajófedélzeti vadászgépként bevethetőek lettek volna.

03 162417

A kubai zászló fordítva van felfestve.
Fotó: L.A. Rodger

A 03-as gépen látszik, hogy az eredeti 30279-es alapszínre egy világosabb szín került, ami valószínűleg 33531. A NAVY felirat minden gépen fekete.

04 162446

A gépen a korábbi líbiai zászló.

Az USA és a NATo hadigépezete az eddig látott latorállamokból Irakkal és Líbiával már végzett. Vajon sorra kerül Kuba és Koreai is? A VHF antenna elülső éle sötét fém, vagy fekete színű, minden gépen, a háton és az orr alatt is. Ez ezeken a fotókon alig látszik. A LERX végén egy pici panel sárga színű. Talán cserélték.

05 162841

Itt még Észak-Koreai felségjelzéssel és sötétebb kamóval.

Később átfestették. Megjelent a vörös csillag.

Az újra festett gép világosabb festést kapott. Az alapszín 20379 maradt az álcázó szín 30219-re változott. A minta azonos a többi gépével. A frissen installált radarbesugárzó púpja az orron szürke. Érdekes a vörös csillag fekete kerettel. Korábban szinte kivétel nélkül sárga kerettel használták a vörös csillagot az agresszor gépeken. Az oldalkormányon az NJ kódból az N jelenti az Csendes-óceáni flottát, az A lenne az Atlanti-óceáni flotta jele. Az NJ a szárazföldön települt századok kódja volt, pl. Miramar, Lemoor bázison.

06 162899

A líbiai zászló a függőlegesen ma már nem aktuális.

Az világosabb átfestés alól kibukkan helyenként a korábbi
szín, a 30279.

A háttérben levő gép 30219/30279-el, az elől álló 30117/33531-el
van festve.

Az átfestett gépeken elég hamar kibukkant a korábbi szín. A vékonyan felvitt 33531 a kopás során sötétedett, ahogy egyre inkább előjött az alsó szín..

07 162892

A gépből kiszerelték a hajtóművet.

Erről a gépről nincs fotó sötétebb színekkel. Valószínűleg így érkezett. További érdekesség a fényes világosabb szín és a matt álcázó szín. A 05-ös géphez hasonlóan ezen a gépen is installálva van a besugárzás jelző. A színek 30219 és 30279.

A század feloszlatása után a gépek szétszóródtak. Több gép Spanyolországba került, mások agresszorként folytatták és megint másik visszatértek az aktív szolgálatba.

00 A gép az NSAWC-nél folytatta agresszorként.
01 1995-ben Spanyolországba került.
02 1995-ben Spanyolországba került.
03 Aktív szolgálat után ma múzeumban van.
04 1995-ben Spanyolországba került.
05 A Roosevelt fedélzetén összetört a Perzsa öbölben. Selejtezték.
06 A VFA-204-nél repül.
07 A VFC-12-es agresszor szolgálat után selejtezték, ma tűzoltó tréningre használják.

A továbbiakban még 27 század agresszor F/A-18-asait fogom bemutatni, egy tucat részben.

2012. szeptember 18., kedd

Egy különleges minta a vietnámi háborúból

A vietnámi háborúról a legtöbb makettezőnek az amerikai részről a zöld-barna SEA minta és a haditengerészeti gépeken alkalmazott fényes szürke-fehér minta jut az eszébe. Azonban kis számban több más álcázófestés is előfordult. A most bemutatásra kerülő minta egy ilyen, kevés típuson, kis számban alkalmazott álcázófestés.

Lockheed AP-2H Neptune 

A vietnámi háborúban a Navy a hagyományos tengerészeti járőrözésen túl, támogató gépként (gunship), szenzor kihelyező gépként és szárazföldi felderítőként és egyéb speciális feladatokra is használta a típust.

Az AP-2H verzióból 4 darab készült és speciális festést kaptak. Az éjszakai és időjárástól független bevethetőséget az előre néző infrakamera (FLIR) és alacsony fény esetén is működő (LLTV) felderítő berendezés segítette. A fegyverzet farokgépágyúból, gránátvetőből, előre néző gépágyúból állt. A szárnyak alatt bombákat és napalm tartályokat hordozhatott. A gépek a VAH-21 nehéz támadó századhoz tartoztak.

1968 körül jelent meg ez a minta a gépen. A gépek nagyjából azonos mintát kaptak, kisebb eltérésekkel.
A minta színei Dark Gull Grey 36231, Light Gull Grey 36440 és ezek 50:50 arányú keveréke (Squadron). Más források szerint 36118, 36231 és 36440 színek kerültek a gépre (Zotz). A harmadik forrás Dark Gull Grey FS 36321, Light Gull Grey FS 36440 és Light Grey FS 36495 színeket ad (Microscale?). Az utolsó biztosan túl világos lenne.

A135620-as gyári számú gép. Érdekes megfigyelni,
hogy a felségjelet átfújták sötétszürkével.
Fotó: kevsaviationpics.blogspot.com


2-es 148353 gyári számú Deuces Wild gép. Az orr alatt nincs
fenn az LLTV kúpja. Fotó: www.vah21.com

A 3-as 148337 gyári számú Napalm Nellie gép. Az orr alatti
dudor az alacsony fényű kamera.
Fotó: Larry Doyle www.verslo.is/baldur/p2/main.htm

A 145902 gyári számú Iron Butterfly nevű gép viselte a
4-es számot. Fotó: Wikipedia

Douglas 
A Zotz 1/72-es matircája.
www.cybermodeler.com/hobby/decals/ztz/decal_ztz72033.shtml

További képek, információk:
www.vah21.com/
kevsaviationpics.blogspot.hu/search/label/P-2
www.verslo.is/baldur/p2/main.htm
www.cybermodeler.com/aircraft/p-2/ap-2h_walk.shtml

Konverziós készlet. Talán az e-bay-en fellelhető.
www.scalemates.com/products/product.php?id=130530

Douglas RA-3B

A Neptunnal egy időben a Skywarrior fotófelderítő változata igen hasonló kamuflázst viselt. A hajófedélzeti atombombázónak tervezett típus a vietnámi háborúban hagyományos bombázóként, felderítőként, elektronikai harcra és tankerként használták. Az RA-3B 12 kamerával felszerelt fotófelderítőként kísérleti jelleggel hordta a 3 színű szürke kamuflázst. Négy gépen biztosan megjelent ez a festés. A színek valószínűleg 36118, 36231, 36440. A főleg éjszaka repülő gépek egy részét már a harctéren álcázni kezdték mert a fehér alsó nem felelt meg az éjszakai bevetésekre. Volt gép, amit egyszerűen festékspray-vel festettek feketére. Aztán a karbantartásra hazavitt gépekre került fel a szürke minta. Az indok az volt, hogy a fekete festés nem kamuflázs. A pilóták másképp gondolták, ugyanis amíg feketében repültek, úgy érezték láthatatlanná váltak a főleg kézifegyverrel felszerelt vietnámiak előtt. Az új kamuflázs viszont majdnem olyan rossz volt éjszaka, mint az eredeti.

Kamerák kipakolva. SN: 144846 Fotó: Wikipedia

Az orr előtti rész feketére van festve. SN: 144831

Fékernyős leszállás a szárazföldre. SN: 144834

Ezen a gépen nincs csillogásmentesítő festés az orron.
Jól látszik, hogy az alsó felület is háromszínű
SN: 144840 Fotó: Hideki Nagakubo

YOV-10D

A harmadik típus, ami hasonló festést viselt az OV-10D prototípusa. Annyi a hasonlóság az előző gépekkel, hogy ezt is éjszakai bevetésekre tervezték. A jelzése nem véletlen volt NOGS, azaz éjszakai megfigyelő és támogató gép (gunship). A Marines részére folyó fejlesztés 1970-ben kezdődött. A két prototípust 1971-ben Vietnámban is kipróbálták.

Erősen felfegyverezve.

A megnevelt orr alá egy FLIR torony, a törzs alá egy toronyba szerelt 20 mm-es gépágyú került, amit a FLIR-el összhangban lehetett mozgatni és a segítségével célozni. A sikeres tesztek vezettek az OV-10D NOS változathoz.

Jól látszik a törzs alatti géppuska torony. A korábbi
törzspilonok viszont elvesztek. Helyettük a szárnyra került
két pilon.

Ez már a későbbi OV-10D-re hasonlító változat. A toronygépágyú
helyett, plusz 5 függesztési pont a törzs alatt és plusz kettő
a szárnyon.

A fenti gépeken használt kísérleti kamuflázs nyomtalanul eltűnt a többi félresikerült álcázófestéssel együtt.